Évösszegzés és egy kis szilveszteri malac | 2017


Ismét eltelt egy év, így egy évvel öregebb is lett az oldal. Viszont ez az idei év azt hiszem nagyon sikeres lett, hiszen rengeteg meglepetés ért és siker. Most szeretném felidézni nektek, hogy mik is történtek pontosan 2017-ben velem és a bloggal. 


Első sorban szeretném, megköszöni nektek, hogy idén velem voltatok és olvastátok a cikkeimet. Remélem jövőben is velem tartotok és még sok közös élményünk lesz együtt. Nagyon szépen köszönök mindent nektek! Ezt mutatja az idén csaknem 56 feliratkozó szám is. 


Eddig csak köszöngettem nektek, de akkor azt hiszem itt is az ideje, hogy belevágjak a lényegbe amiért létre jött ez a bejegyzés. Nem akarok "felvágni" senki előtt, nem is annak szánom ezt a pár sort, hanem, hogy felelevenítsem az év emlékeit. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan is írjam le ezt a sok mindent, hónaponként vagy csak úgy egybe?! Aztán úgy döntöttem, hogy minden ami eszembe jut azt leírom, ha meg netán kimarad valami akkor nem lesz annyira baj, hiszen nem kötöttem dátumhoz. 
Emlékszem még az év elején, hogy egy felkérésre készíttetem, egy óvodának plakátot, amit aztán az utcán lévő hirdetőtáblán láttam viszont, és ez annyira jól esett hiszen nem csak ott hanem az interneten is viszont láttam, a polgármesteri hivatal oldalán is. Mind tudjátok imádom a gyerekeket és óvónő is akartam lenni, de ezt majd később mesélem el. Ezután jött azt hiszem, amikor is bekerültem az itt Erdélyben és Magyarországon is megtalálható Szemfüles Tinimagazin szerkesztőségébe, ahol mai napig jelen vagyok, és megtaláljátok a cikkeimet. Hiszen ez egy hatalmas ugródeszka volt az életembe, mivel nem volt tervben, hogy én oda bekerüljek, ez csak egy kosza gondolat volt ami aztán megvalósult. Mai napig nem tudom felfogni, ami történt velem, de ott legbelül érzem ennek most kellet megtörténnie, hiszen teljesen megváltoztatta az egész életemet, ez a lehetősség. Aztán ott volt az a két szuper interjúm Szőcs Renátával is , akivel nagyon örülök, hogy jóba lehetek és közösen dolgozhatók vele, hiszen ezt nem mindenki mondhatja el magáról. 
Szeptemberben pedig jelentkeztem egy online magazin cikkíró versenyére is, ahol nagy meglepetésemre első helyezett lettem, az " Erdély kultúrája" című pályázatommal. Ez volt az első ilyen nyerésem, hiszen még sosem nyertem semmiben, így elég meglepő volt, mikor a saját nevem láttam meg a célmezőnyben. Természetesen ott van a fotózás is nekem, ami idén hatalmas szerepet játszott az életemben, hiszen éjjel nappal csak fotózásokra járok és szervezek, így ez egy új dolog volt idén. Akkor itt még nincs vége a sornak, hiszen volt pár szuper közös munkám más bloggerekkel is, rengeteg különféle rendezvényen is megfordultam, sőt a már régebben mesélt "Story Time"-ban azt is elmeséltem, hogy egy egész hétvégén én volt a a fotós és videós, az itt nálunk megrendezett Őszi Vásár nevű rendezvényen. Nem mondom, de nem volt egy könnyű feladat, hiszen egész nap csak a pörgés volt, ide vagy oda rohangáltam, hogy mindenhol ott lehessek. Mozgalmas egy év volt, viszont azt hiszem ezek voltak a lényegesek, a többi csak törmelék ezekhez képest, de azok is nagyon fontosak voltak!


Idén rengeteg cikket írtam, amik elnyerték természetesen a ti tetszéseteket is de azért mégis voltak olyanok, amik azért nagyon nagy népszerűségnek örültek, ezeket szeretném most bemutatni nektek. Mint ahogy fogjátok látni, leginkább az outfites bejegyzések voltak azok amik felkeltették az érdeklődést, így mindenképp lesz a jövőben is sok ilyen bejegyzés.

Az idei év legnépszerűbb bejegyzéseim pedig a következők voltak:
1. Interjú a 2016-os Star Academy győztesével Szőcs Renátával
2. Szőcs Renáta - Soha nem felejtem el (Interjú)
3. 4 Youtuber lány akiktől tanulni lehet
4. Őszi outfit
5. Tavaszi Outfit
6. A csúf igazság -Hogyan legyél népszerű blogger
7. 20+1 motivációs idézet sulikezdésre
8. Szilveszteri outfit inspiráció
9. Két borzalmas "beauty" trend 2017-ben
10. Back to school Outfit


Természetesen azt is szeretném megmutatni nektek, hogy az idei évre írt bakancslistámból mit sikerült valóra váltani és mit nem, ezek most a következők lesznek:

X  Bejutni az egyetemre
 Többet utazni, kirándulni
X  Megvenni az első saját fényképezőgépem
X  Több könyvet olvasni
 Új dolgokat kipróbálni
 Emlékezetessé tenni a 20. születésnapomat
 Egészséges életmód

Hát igen, nem minden sikerült, viszont vannak olyanok amik örökre lekerülnek a listáról és helyettük újak fognak kerülni, amiket majd a jövőév első bejegyzésében olvashatók is. Illetve egy kisebb monológgal zárom a gondolatmenetemet, majd pedig jöhet az a híres szilveszteri malac is, amit már tavaly is bemutattam nektek.
Úgy kezdtem az évet, hogy bízza én óvónő leszek, ami aztán teljes mértékben kimaradt hónapok múlásával, hiszen a blog vette át a helyett, sőt az új lehetősség miatt is változott minden meg. Most már teljesen más irányba halad az életem, ami nagyon szuper, hiszen olyasmivel foglalkozhatók, amit szeretek és ami teljessé teszi az életem, így biztosak lehettek abban, hogy egyre több helyen is fogtok találkozni az én nevemmel. Na de ennyit is erről, hiszen így is elég hosszú lett ez a bejegyzés, a többit pedig majd egy következő bejegyzésben írom meg.


És akkor itt is van az utánozhatatlan szilveszteri malac receptje, amit mindenképp ajánlok, hogy készítsétek el! Receptért katt ide!



Illetve így utólag még annyit szeretnék, hogy Nagyon Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! Remélem jövőben is együtt leszünk! 
Millió puszi Zsuzsiii

You Might Also Like

2 Comments