Februári kedvencek | 2018


──── 
Lassan telik ez az év is, már a februárt is átléptük, így jöhet az ezentúl hagyományossá váló hónap végi kedvences bejegyzés. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, hogy minden hónapban találok valami kedvenc dolgot, amit aztán rögtön szeretnék megosztani veletek. Így most a február végeztével meg is hoztam az éppen aktuális kedvenceimet abban a hónapban. Ismét sikerült jól bevásárolnom, a hónap elején aztán persze első látásra beleszeretni a dolgokba, amiket nem hagyhattam ott. 


────


Évek óta nem járt karika fülbevaló a fülemben, mert nem tartottam annyira divatosnak, ám mikor ezt megláttam teljesen beleszerettem. Több napig is szemeztem vele az üzletben, mire rábólintottam és hazahoztam. Nem volt egyszerű döntés mivel nem tudtam elképzelni magamon sehogy sem, aztán mégis sikerült megszeretnem. Miután megvettem és felpróbáltam rájöttem, hogy  nem kellet volna annyit parázni és gondolkozni rajta, mert egyszerűen tökéletes! Alig várom már, hogy valami szuper kis összeállítással felvehessem végre. 




Arany körömlakk? Kell!  Ez volt az első szavam amint megláttam, hiszen mindig is akartam már egy ilyen színt beszerezni. Furcsa elképzelni magamon ezt a színt így elsőre, de mikor összepasszoltatom egy más színnel és ruhával máris jobb lesz. Meg hát miért is ne legyen egy ilyen is a sok más körömlakk között? Mi csajok már ilyenek vagyunk, ha meglátunk valamit akkor azonnal kell még akkor is ha már van belőle egy tucattal. Illetve, már majdnem elfelejtettem a legfontosabbat! Mostanában nagyon figyellek arra, hogy nagyon minőségi körömlakkot vegyek, hiszen a munkám miatt állandóan tönkremegy akár az egy napos festés is, így mindenképp azokat a termékeket keresem amik ezt felülmúlják. Ezt a körömlakkot is teszteltem és meglepődtem, mikor egy jó pár nap után is ugyan olyan, hibátlan állapotban volt a körmömön.




Ezt az aranyos virágcserepet pedig azért vettem meg, mert sok Youtuber lánynál láttam hasonlót amiben a sminkes cuccaikat tartják és persze nekem is nagyon tetszett. Természetesen  mikor megvettem nem gondolkodtam rajta, hogy mire fogom felhasználni, de most már pontosan tudom. Nemrégiben volt a névnapom és kaptam egy nagyon gyönyörű szép cserepes rózsát aminek a színét nem tudnám leírni annyira egyedi, mert ilyen nagyon élénk világos lila inkább. Na de visszatérve szerintem ezt a szépséget fogom beletenni vagy lehet akár még más sorsa is, sose lehet tudni. 




Ha esetleg nem evődne észre akkor a képen két aranyos szőrös kulcstartó vagy táskadísz látható. Valahogy úgy voltam vele amikor megláttam, hogy itt az ideje nekem is beszereznem egy ilyent, hiszen már annyi mindenkinél láttam. Ám mégsem csak a divat vagy az utánozás miatt vettem meg, hanem mert egyszerűen imádom az ilyen fajta cukiságokat. Régóta akartam egy ilyet beszerezni de sosem vettem rá magam, hogy megvegyem mivel hol nem volt abban a színben amiben kellet volna, hol pedig egyszerűen elkerülte a figyelmemet. Viszont most meg kellet vegyem és nem csak egyet hanem egyből kettőt vettem, hiszen mindkét szín passzol mindennel és az én stílusommal is, így könnyebben tudom bármivel összepasszoltatni. 




Igaz ezt nem én vettem hanem ajándékba kaptam, de úgy érzem nem maradhatott ki a listáról. Nem csak, hogy egyedi a kinézete, de aww... Asszem ennyit tudok mondani róla, hiszen egyesszerűen imádom, tökéletes lehet egy utazáshoz, hiszen kicsi és nem foglal nagy helyt és tökéletesen belefér minden amire szükségünk lehet nekünk lányoknak. Különleges dizájnja miatt is különleges és egy egyedi darab, aminek szívből örülök, hogy az enyém lehet. 




Utoljára pedig a fő kedvencemet hagytam ezt a pénztárcát. Leginkább a színe miatt szerettem bele, de nem csak ez az ami megfogott benne, hanem a belseje. Hiszen nem olyan kicsi és nem is túl nagy, hanem pont megfelelő, így beleférnek akár a bankkártyák is ami nálam nagyon fontos szempont. A régi pénztárcámba egyáltalán nem fértek bele így ennek most külön örülök, és főként annak, hogy a kedvenc színembe pompázik. 



A termékeket a következő helyeken vásároltam: Kaufland, Lidl, TXM.



Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzésem is,remélem tetszett.
Máskor is várlak vissza.
Illetve minden kommentet szívesen várok.


Zsuzsiii

You Might Also Like

4 Comments