Töltött krumpli - Gastronomy | 2019


──── 

Múlt héten a párom talált egy szuper kis receptet az interneten, amit természetesen nekem is elküldött. Én egyből vevő voltam a dologra, hiszen nem volt nehéz elkészíteni és kevés hozzávaló szükséges hozzá.
Igaz mikor nekifogtam az elején akkor kicsit mondhatni feladtam volna, de kitartással sikerült. A videóban igaz olyan könnyűnek tűnik mindezt elkészíteni, de a valóságban nem éppen ilyen könnyű. Hogy még jobb és könnyűbb legyen én az elején egy kicsit megfőztem a krumplit, nem teljesen csak félig, így könnyebben fog majd a későbbiekben megsülni és puhább is lesz.  Illetve a tetejére szórtam egy kis sajtot is, hogy még jobban nézzen ki és az ízeket is fokozza. 
Nekem ízlett ez a kis finomság és az egész család is szerette. Mindenképpen ajánlom, hogy ti is próbáljátok majd ki ezt a receptet. Hiszen tökéletes kis könnyed finomság lehet vacsorára az egész család számára, akár vendégek fogadására is, illetve akár lehet tovább gondolni is és kísérletezni vele. 



A receptet videóval együtt itt tekinthetitek meg: 


Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek és sok sikert az elkészítéshez! :)



Zsuzsiii

You Might Also Like

0 Comments