Manikűrős lettem | Első "szalon" | 2020




──── 

Előző bejegyzésemben már említettem, hogy elvégeztem egy tanfolyamot. Így új szakmával a kezembe fogtam neki megvalósítani az álmaimat.


"Márciusban iratkoztam be a szakképzése, pár hetes tanulás után végre eljött a vizsganap. Emlékszem korra reggel keltünk anyuval, hogy felkészüljek, hiszen ő volt az alany akinek a körmöt kellet elkészítsem. Nagyon izgatott voltam az egész miatt, de sikeresen sikerült levizsgáznom és attól a perctől már manikűrös szakképesítésem is volt."


Teltek múltak a hónapok és nekifogtam keresni egy helyet ahol dolgozhatnék, sajnos nem jártam sikerrel. Ám idén januárban találtam egy lakást ami pont megfelelő volt mindezt valóra váltani és úgymond beindítani az üzemet. Félve vágtam bele ebbe az egészbe, aztán végül mégis csak jól sikerültek a dolgok. Voltak vendégeim és tanulhattam, fejlődhettem. Igaz a siker nincs kudarc nélkül, így ezzel én is szembesültem, de legalább tapasztalatot szereztem.
Aranyos kis lakás volt, a beépített terasz részt rendeztem be ennek a célnak. Ez volt a legelső helyem ahol végre kibontogathattam a szárnyaimat, amit  most szeretnék nektek is megmutatni, illetve pár munkámat is csatolom.






A lakás másik részét pedig, egy fotó stúdiónak rendeztem be. Nagy örömömre az első egy "Március 8-as" gyerek fotózás volt és ez is volt az utolsó. A háttereket és a világítást DIY módszerrel készítettük el, hiszen minek annyit költeni rá, ha így is meg lehet oldani. Imádtam minden percét mikor itt dolgozhattam, hiszen azok a gyerek hangok megtöltötték élettel a lakást és a szívemet. Ezt is szeretném megmutatni nektek, hogy hogyan is nézett ki a stúdióm és az elkészült gyerek képek.





Sajnos a lakásból ki lett költözzek, de remek tapasztalat szerzés volt számomra.
 Köszönöm, hogy ezt a három hónapot sikeresen zárhattam.
Hamarosan egy új helyre költözök, ami reméljük egyben a saját lakásunk is lesz, így majd lesz újabb rész az új kinézetről és akár a lakás többi részéről is.

Illetve ha szeretnétek, ezentúl csinálnék körmös bejegyzéseket is.
Lépésről lépésre bemutatnék mindent, hogy hogy készül egy köröm és minta készítést.
Ha tetszik az ötlet akkor kérlek jelezzétek a komment részlegbe.

Találkozunk legközelebb! :)
Puszi!
Zsuzsiii


You Might Also Like

0 Comments