Tervek 2018-ra | 2018


Alig kezdődött meg az új év, nálam máris beindultak az új tervek összeírása, célok, teendők...stb. Idén teljesen más célokat tűztem ki magam elé, amiket mind szeretnék teljesíteni, hiszen tavaly annyi meglepetés ért amiből most energiát gyűjtöttem és megpróbálom a lehetetlent. Igaz lesznek olyanok a listán amik majd furának és lehetetlennek fognak tűnni, de én azért megpróbálom őket, hátha sikerem lesz. Mint tavaly így idén is csináltam egy kis évi bakancslistát, természetesen ahogy már mondtam szeretném is teljesíteni őket. De nem is húzom tovább a szót, hanem mutatom is az én idei listámat.  


■ Saját fényképezőgép megvevése - igen ezt már tavaly is felírtam a listámra, de nem sikerült teljesíteni, így idén is felkerült, mert most biztos vagyok benne, hogy sikerül végre!

■ Cosmopolitan Blogger Awardon részt venni és talán felkerülni a jelöltek listájára is - ez egy nagy álmom volt mindig is hiszen, külön megtiszteltetés oda bejutni mivel csak a legjobbak lehetnek ott.

■ Sokkal több és jobb tartalmakat megosztani veletek- ahogy elnéztem más bloggerek blogjait rájöttem, hogy én melletük még csak kezdő vagyok, így szeretnék minél több és jobb bejegyzéseket létrehozni nektek, remélem sikerül teljesíteni ezt mivel úgy érzem most ez a legfontosabb!

■ Egészséges életmódot élni - ez is szerepelt a tavalyi listámon, bár szerintem ez az a pont ami mindig is felkerül majd a listára, hiszen nagyon fontos!

■ Könyv írás és kiadás- már évek óta foglalkoztat ez a téma, hogy egy saját könyvet adjak ki, rengetegszer nekifogtam már, de a felénél többre nem jutottam, így most szeretnék a végére is elérni.

■ Utazni, világot látni - szintén ez is szerepelt a tavalyiban, ahogy az idényiben is. Szeretnék egy kicsit kimozdulni és többet látni a világból.

■ Saját fotóstúdiót nyitni - a fényképezőgép után ez a következő nagy álmom, hogy végre meglegyen a stúdióm is, ami lehet akár az új saját  lakásom is.




Ennyi is lett volna az idei listám, remélem, nektek is hasonlóan jó. Illetve idén semmiféle fogadalmat nem tettem, mivel ahogy eddig így tuti idén sem tartanám be, de gondolom ezzel vagyunk egy páran. :)


Boldog Új Évet mindenkinek!


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzésem is. Remélem tetszett!
Máskor is várlak vissza.
Illetve minden kommentet szívesen várok.



Zsuzsiii

You Might Also Like

0 Comments