Kirándulásunk - 1 nap | Travel |2020

────

Mivel idén sajnos ki kell hagyjuk a nagyobb nyaralást a vírus helyzet miatt, így egy kisebb kirándulást terveztünk be ami két napos lett. Olyan helyekre mentünk el ahol én még személy szerint nem jártam, hiába, hogy itt élek ebben az országban.

A munkahelyemen kaptam három szabad napot, így nyakunkba is vettük a szebbnél szebb helyeket. Kora reggel keltünk és útba is vettük elsőnek a csodaszép Transzfogarast. El kell mondanom, hogy tátott szájjal néztem a körülöttem lévő tájat, élőben sokkal szebb mint képeken. Szerencsénk volt, mert nem volt torlódás és lehetett haladni, viszonylag kevesen voltak így hétfő nevében.

Valamikor a kommunista rendszer nagy megvalósításaként tartották számon - ma turisztikai célpont. A Transzfogarasi út (románul: Transfăgărășan) 1970-1974 között hatalmas (anyagi és emberi) áldozatok árán épült meg. A hivatalosan 7C elnevezésű országút 151 kilométer hosszú: egészen pontosan a Pitești melletti Bascov falu után kezdődik és a Cârțișoara helység közelében lévő 1-es számú (Nagyszeben-Brassó) országúttal való találkozási pontnál ér véget; az igazán érdekes, szerpentinekkel teli része a Fogarasi-havasokban kanyarog 91 kilométer hosszan a Vidraru-gáttól Cârțișoara helységig. A legmagasabb pontja 2042 méter magasan van - innen egy alagúton keresztül lehet átjutni a hegylánc fő gerincén. Alagútból egyébként öt van a minket most érdeklő 91 kilométeres szakaszon, hídból és viaduktból pedig nem kevesebb, mint 578. Két történelmi országrészt köt össze: Erdélyt és Munténiát (más néven a Havasalföldet).

Építése közben a hivatalos adatok szerint negyvenen, a nem hivatalos becslések szerint több százan vesztették életüket. Nicolae Ceaușescu katonai szállítás részére építtette, katonák dolgoztatásával, mivel az 1968-as prágai tavaszt követően tartott a Szovjetuniótól. Az út neve az 1989-es forradalomig a román diktátor nevét is tartalmazta. 6520 tonna dinamitot használtak fel a létrehozásához, a leghosszabb romániai alagút is itt található: a Capra-Bîlea átjáró 887 méteres.

Az út elhalad a Vidraru mesterséges tó és a Bîlea hegyi tó mellett - az egyiknél monumentális a látvány, a másik hegycsúcsok között fekszik és a partján lévő vendéglátóhelyen kellemesen meg lehet reggelizni vagy ebédelni - attól függ, mikor indultunk el. Amit nagyon-nagyon fontos tudni, az az, hogy mivel ezen az úton a hó eltakarítása szinte lehetetlen és lavinaveszély is van, a Transzfogarasi út magasabban fekvő része csak nyáron van nyitva - általában június-júliustól októberig lehet bejárni. A Bîlea-vízesés a Fogarasi-havasok északi oldalán található és 60 méteres mélységbe zuhan le, szép látvány.

Ahogy haladtunk a gátjához, arra lettünk figyelmesek, hogy az útszélen egy medvecsalád tanyázott. Ki ültek ételt kunyerálni az arra járó turistáktól, akik természetesen adtak is nekik kis harapnivalót.

A Vidraru-tó mesterséges tó Romániában, a Fogarasi-havasokban. Az Argeș folyó vizének felduzzasztásával hozták létre 1965-ben. A tó hossza 14 km, 900 hektárnyi területet foglal el és kb. félmilliárd köbméter víz van benne. A gát 166 méter magas és 305 méter széles, tetején vezet keresztül a Transzfogarasi út. A víztározó létrehozásával egy folyó menti falu víz alá került.
A Vidraru völgyzárógát az Arges folyón épült 1965-ben. Ez volt Románia első völgyzáró ívesvesgátja, magassága 166,60 m, a tetején mért hossza 305 m. A gát alapjánál mért vastagsága 25 m a tetején pedig 6 m. A gát vonalában egy torony tetején látható a villamosság műemléke, egy hatalmas Prométeusz, amely Constantin Popovici szobrászművész alkotása. A tó vízét elektromos áram előállítására használják. A Vidraru gát az extrém sportok kedvenc találkozóhelye is. Itt állították fel ugyanis a legmagasabban lévő bungee jumping kiugrópályát. Nyáron e sport szerelmesei az elasztikus kötél segítségével 166 méterről ugorhatnak. A tavon sétahajók közlekednek, kellemes hajókázást kínálva. De bérelhetőek vízi biciklik, csónakok, és halászladikok is.

Utunkat tovább folytatva a Transalpinára mentünk fel, ami hasonló tulajdonságokkal rendelkezik mint a Transzfogaras. A Páring-hegységben, a Déli-Kárpátok második legmagasabb hegységében halad és ez most a legmagasabb (aszfaltozott) út az országban: van olyan pontja, ahol 2145 méteres magasságban találjuk magunkat. Ezzel például már maga mögött is hagyja a Transzfogarasi utat.

A Transzalpina út 137 kilométer hosszú és kb. 3 óra alatt lehet eljutni az egyik végéből a másikba (ha nem tartunk szünetet). Számomra például még attól volt érdekesebb az előbb említett útnál, hogy ennek egy jó része (kb. 30 km) a hegyek gerincén, mintegy 2000 méter magasan halad (Rânca és Obârșia Lotrului helységek között). Ez a legszebb része: itt látod magad előtt a kígyózó aszfaltot, felfelé, felfelé, felfel.

Klassz még az is, hogy egy adott ponton van olyan panorámahely, ahol könnyűszerrel meg tudunk állni és kényelmesen le tudunk parkolni, majd kedvünkre gyönyörködhetünk a tájban. Mélyen magunkba szívhatjuk a friss, hegyi levegőt.

Két fontos régiót köt össze a Páring-hegységen keresztül: Erdélyt és Olténiát. Számomra az út egyik érdekessége éppen abban rejlik, hogy ez a két országrész merőben eltér egymástól. Amikor a két végén a gépkocsiból kiszáll az ember, két teljesen különböző világgal találkozik. Nem véletlen. Ekkora a különbség még ma is a valamikor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Erdély, illetve Olténia között, amely a Havasalföld, Románia fő történelmi tartományainak egyikének része. Akárcsak a Transzfogarasi utat, ezt is csak nyáron nyitják meg, és ősszel, a tél beköszönte előtt már le is zárják (télen csak egy részén tudják eltakarítani a havat és egyes területeken a hó néha egészen júniusig jelen van). Az út története egyébként kissé zavaros. A Wikipédia szerint vannak olyan vélemények, hogy ezt az utat a rómaiak építették a dákokkal folytatott háborúk alatt, ezért a történelmi térképeken"IV-es számú római stratégiai folyosóként" szerepel. Vannak olyan helyi legendák is, miszerint a XVIII. század végén és a XIX. század elején az ott lakó családok mindegyike erejéhez és vagyonához mérten részt vett az út megépítésében. Mások azt tartják, hogy az első világháború alatt a németek szedték rendbe az utat és szórtak rá kavicsot, mivel katonai szempontból igen fontos volt, de aztán meg alig használták.

Egy dolog biztos: az, hogy ez valamikor egy hegyi gyalogosút volt, amelyet a Nagyszeben környéki pásztorok használtak akkor, amikor a Havasalföld területére keltek át a hegyeken a nyájaikkal. Ők ezt az Ördög Sétányának nevezték. Egy történész arról is írt, hogy az osztrák hatóságok már 1731-ben javasolták itt egy, a Kárpátokon átszelő út építését azon a régi útvonalon, amelyen a pásztorok közlekedtek a nyájaikkal Erdély és Olténia között. Jó néhány évtizeddel ezelőtt, 1934 és 1939 között II. Károly romániai király rendelte el az út felújítását, mivel stratégiai szerepe volt a hegyi tüzérségek szempontjából. Sőt, saját maga avatta fel: a családjával együtt, egy általa vezetett gépkocsival. Az utat később a második világháború alatt ismét rendbe szedték: megint a németek voltak azok, akik kezelésbe vették. Aztán senki sem törődött már vele, főleg az 1989-es forradalom után. 2009-ig ezen az úton nem volt aszfalt, bár mindig is országút volt hivatalosan.